Első fejezet - Ricsi

Te most szakítasz velem?! – Kíra őrülten ütögeti Kristóf mellkasát. – Ezt nem teheted meg! Ezt még visszakapod! – Azzal hátat fordít neki és dühösen vágja át magát a tömegen. A fiú szinte csak egy vállbiccentéssel reagál az egész történtre, mintha mi sem történt volna, ő is elindul az órájára, méghozzá mint mindig, magabiztos léptekkel.

 – Szerinted miért szakíthattak? – felhúzott szemöldökkel támaszkodik a szekrényének Kinga. – Tuti megcsalta! – És így kezdődnek a szaftos pletykák az iskolánkban, a Teleki Blanka Kereskedelmi Gimnáziumban.
 – Őszintén? Fogalmam sincs. – egy ideig méreget, majd haját kezdi el firtatni, eléggé bosszankodva, amiből megállapítom, hogy ismét mérges, amiért az ilyen tereken mindig – helyesbítve – majdnem mindig haszna vehetetlen vagyok.
 – Tudod, hogy sosem voltam jártas az ilyen dolgokban. – Mosolyra húzom a szám és mellé támaszkodom.
 – Szóval most azt akarod beadni nekem, hogy nem voltál jelen az eltelt két évben az osztályban? – kötekedő hangsúllyal magyaráz – Elég húzós betegség lehetett – jegyzi meg, csípősen.
 – Ja, vagy csak nem igazán érdekeltek engem az ilyen félek konfliktusok – nyugtázom egyhangúan.

A táskát a hátamra kapva indulok ki az iskolából, onnan egyenesen haza tartok. Mint mindig. Sose szoktam iskola után bandázni. Eléggé förtelmes egy társaság a miénk. Kinga is egy pletykafészek, habár a saját elmondása szerint csak egészséges információ vadász. Igen, ez már a megszállottság tipikus jele. Hál’ Istennek sosem kerültem éles helyzetbe, mármint rólam nem keringenek ostoba pletykák, se kínos történetek, hogy egy buliban mi történt velem, vagy a magánéletem éppen kihez köthető, és még napestig is sorolhatnám. Akit szeretnek, azt befogadják, de akit sajnos kinéznek, az egy vagy két éven belül magától elmegy. Ilyen volt a mi osztályunk is. A harmincfős csoportból egészen tizenhétre fogyatkozunk meg. Mindig is voltak közutált személyek, akiket nem szerettek. Hogy kik ezek az emberek? Az olyanok, akik kellően arrogánsak, és beképzeltek, hogy megalázkodjanak a felsőbb rétegnek, azaz nekünk, a mi osztályunknak – de hozzá teszem, megvolt az áruk buta tetteiknek. És azért, hogy elkerüljem az ilyen gondokat, általában kimaradtam a délutáni pletyka meseidőről. Szerencsémre nem lakom messze az iskolától, talán csak pár kilométer, vagy még annyi sem, szóval ez sosem okozott nekem nagy fejtörést, hogy mivel is mentsem ki magam. Egyszerűen csak annyit mondtam, hogy már hívogat a kaja, mert kicsit igaz is volt meg nem is. Valahol tényleg mindig megéheztem a napvégére, de közben maradni sem akartam, és hallgatni az ostoba fikciókat anonim emberekről, akiket világéletemben nem láthattam még, de a hírük előbb jutott el hozzám, mint a személyiségük. Nehéz lehet sokszor mások személyiségét meglátni: az enyémet is az volt, amíg meg nem ismertek, és engedtek közelebb magukhoz. Később, amikor megtudták, hogy rengeteg pénze van a családomnak, akkor megkezdődött az igazán izgalmas kapcsolat kiépítés: faggatózások a szüleim keresetéről, anyagi praktikájukról, és a lehetőségeinkről. Egy időre tényleg középpontba kerültem, aztán meguntam, s jobbnak láttam, ha kivonom magam ebből az egész nevetséges, és undorító játékból. Aztán meg azt gondolták, hogy beképzelt lettem, és ezért hagytam ott a körüket – szerintem meg szimplán irigyek, és fáj nekik mások öröme.

Nem mondanám, hogy megváltoztam volna, mert sok pénzünk van, de az sem titok, hogy szeretek vásárolni és ez meglátszik. A legjobb fodrász, a legmárkásabb ruhák, cipők és kiegészítők, nem beszélve a legújabb telefonokról. Talán ez adhat egy kevés indokot, hogy kinézzenek. De sosem tartottam a személyiségemnél előrébb a közhasznú tárgyakat.

A buszon fullasztó a levegő, elvégre június közepénél járunk. A tanításnak holnap lesz vége, és onnantól kezdve teljesen szabad leszek. Már több mint két év eltelt, hogy ebbe a gimnáziumba járok. Semmi nem változott, azóta. Én megtaláltam a társaságom, és ők is megtaláltak engem. Könnyű volt beilleszkedni, hisz voltak ismerőseim, ők elláttak engem mindenféle hasznos tanáccsal.

1.Sose próbálj meg beilleszkedni! Akkor csak kinéznek maguknak.

2.Maradj mindig higgadt és nevess velük! Akkor azt hiszik, hogy te is olyan buta vagy, mint ők!

3.A kémia tanár egy olcsó ribi, szóval, ha jobb jegyre vágysz, akkor tudod, mit kell tenni!

4.Jobb, ha betartod a fentiekben leírtakat! Így el fogod viselni ezt a négy évet.

Szeretem a baráti köröm. Nem is tudom, hol lennék nélkülük. Kinga, Eszter, Kíra, Viktor, Roland mindig jókor voltak jó helyen. És pont most utaztak el Franciaországba mind a négyen. Nehezen viselem nélkülük az egész hetet. Kivéve Kingát, ő nem akart velük menni. Mindig is különc volt, olyan egyedi, amilyen embert még nem láttam az életem folyamán.

 – Otthon még sok mindent meg kell csinálnom az iskolára – tépelődöm magamban. Mindig az iskola utolsó napjaira teszik a legtöbb beadandót.

Az ajtót feltépem, a táskámat ledobom és az első adandó alkalommal egy csomag fekete kávéért kotorászok, amit felteszek lefőzni. Utána a megszokott mozdulat: a gépet felhajtom, bekapcsolom, és már megnyitom rajta a legszükségesebb dolgot. A Word-öt. A kávé illata lassan járja át a szobát. Ráérősen fortyog. Nagyot sóhajtok. A fényes képernyő közepén a felírat: ’ A fizikai hatások Földünkön’. Sosem volt erősségem ez a tantárgy. Nem szerettem, utáltam. És épp ezért kell ebből ráhajtanom, mivel, ha ezt nem csinálom meg, mindennek vége. Megbukom és az egész nyaram itthon kell töltenem. Hanyagul ütöm a betűket a gépen közben vetek egy-egy pillantást a kávéra, hogy ki ne fusson.

 – EZT NEM LEHET KIBÍRNI! – csapódom fel az asztalomtól. Kutatok egy bögre után, tejet öntök bele és rá a kávét. A gépről valami filmzenét kapcsolok. Meg akarom tölteni a ház csendjét, anyuék csak késő este jönnek haza, így az egész délutánt egyedül töltöm. Ami a legrosszabb, hogy jelenleg senki nem is tudna át jönni. Mindenki valamit csinál. Kinga is a háziját írja, Kíra… Kíra éppen a közös képeket törli a telefonjáról.

Kristóf nem az a hűséges típusú srác volt. Hetekig játszott a prédájával majd szépen kinyírta lelkileg. Szőke haj, harsány kék szemek és szálkás test. Kell ennél több egy lánynak? Számtalanszor megerősödik bennem, hogy a mai világban külső nélkül nem sokat érsz.

A levegő már kicsit hűvösebbé vált, ahogy a nap lejjebb ereszkedett. A természetéledésnek indult, a fák élénkzöld színbe borultak, és a különböző növények virágokba borultak. Csodálatosak. Csábít, hogy rágyújtsak. Arcomon érzem a lágy szellőt, ahogy a füvön, a fák lombjaimon suhan át. A bárányfelhők ráérősen mozdulnak egyik helyről a másikra. Talpamat a hideg terasz csempéje nyaldossa. A parázs vörösen izzik, délibábot megigézve. A belőle ömlő füst nehézkesen, szabálytalanul szökik fel az égbe a nagy melegben. Mélyeket szívok belőle. Az ajtónak támaszkodva nézem a füves területet, hogy milyen jó lenne most ott pihenni valakivel. Akárkivel.

 – Minek kapcsolat? Csak a baj van vele – nyugtatom magam ezzel mindig. Mert tényleg úgyis gondolom, amit gondolok.

A telefon kijelzője tompán izzik, de még látni az időt. Este hat lesz. És még tanulnom kell. A picsába! A házi feladat teljesen kiment a fejemből.

A gép elé vetem magam, feloldom a képernyőt és újra neki esek. Egy hatalmas kattanás és a hosszas munkám odaveszett. Akárhogy próbáltam rendbe tenni, nem tudtam.

 – Ezt most hogy fogom megmagyarázni? – futott végig a fejemen. A legkevésbé akarom a nyaramat otthon tölteni, de ha nem fogom tudni megcsinálni, akkor viszont meg fog húzni az a nő.

Emlékszem, tavaly Robit egy egész kilencvenkilencre megbuktatta. Akkor engem miért kímélne meg? Nem nekem találták ki az iskolát. Nagyon nem.